2016. január 25., hétfő

Egyszerű kovászos zsemle

Egyszerű kovászos zsemle



Hozzávalók:
a kovászhoz:

  • 2 dl víz
  • csipet cukor
  • 2 dkg élesztő
  • 20 dkg liszt (normál B55)
Az összetevőket kikeverem, lefedem, és egy éjszakán át, vagy fél napon át hagytam pihenni.

a tésztához:
  • előzőekben leírt kovász
  • 30 dkg liszt + 10 dkg kb (normál B55)
  • 1 teás kanálnyi só
  • 2 kanálnyi főtt tört burgonya, vagy burgonyapüré (akár maradék)
  • 1 teáskanál ecet
  • 1 dl víz
  • 2-3 dkg vaj
A kovászhoz hozzátettem az összetevőket, de a végén gyúrtam csak bele az olvasztott vajat.
Alaposan kidolgoztam, annyi lisztet tettem még hozzá, hogy rugalmas közép-kemény tésztát kapjak, majd kb. 30 percig meleg helyen kelesztettem lefedve.
Utána kiborítottam a gyúródeszkára, és egyenlő 10 részre osztottam a tésztát, átgyúrva gombócokat formáltam.
Sütőlapra helyeztem őket, és 40-50 C°-ra előmelegített sütőbe tettem tovább kelni kb 1 órára, amelynek az aljába egy vízzel félig töltött tepsit helyeztem.
Amint széppé "nőttek" a kis zsemlék, akkor kivettem a sütőlapostól a sütőből, amelyet felmelegítettem 180 C°-ra légkeveréses funkción. 
Ezen a hőfokon kisütöttem a tésztát kb. 20 perc alatt.
Rácsra téve hagytam kihűlni őket.
Finom szendvicsalapok. Már melegen lába kélt....



Jó étvágyat!


2016. január 24., vasárnap

Sült csirke aszalt paradicsomos fűszeres olajon

Sült csirke aszalt paradicsomos fűszeres olajon



Hozzávalók:

  • 1 egész csirke (közepes)
  • olajban eltett aszalt paradicsom és fűszeres olaja (házi) 
  • 3 nagy fej vöröshagyma
  • őrölt bors
  • kis őrölt kömény
  • kis piros őrölt paprika
A csirkét alapos tisztítás után bedörzsöltem a fűszerekkel, az olajjal megkentem kívül - belül.
A belsejébe beleraktam a hagymát és az aszalt paradicsomok egy részét.

Sütőtálba raktam, a maradék olajjal meglocsoltam, s pár aszalt paradicsommal előmelegített sütőben lefedve 180 C°-n 1 órán át pároltam. Utána fedetlenül 200 C°-n még fél órát pirítottam.

Párolt káposztával és burgonyapürével tálaltam.
Isteni!!!!

Jó étvágyat!

Kapcsolódó link:

Liba gulyás hamiskásan

Liba gulyás hamiskásan



Hozzávalók:
  • 1 liba aprólékai és csontos részei
  • 1 db zellergyökér
  • 2 nagy db sárgarépa
  • 1 csokor petrezselyem
  • 3 fej vöröshagyma
  • 1 paradicsom
  • 1 paprika
  • 1 csípős paprika
  • 3 evőkanálnyi olaj
  • 4-5 db burgonya
  • őrölt bors
  • némi fűszerkömény
  • 1 evőkanálnyi piros őrölt paprika
  • nokedli- galuska betétként

A libát felraktam egy fazékba főni hideg vízben. Amint felforrt a habját lemertem, sóztam borsoztam és hozzátettem egy fej hagymát. Amikor a a hús puhulni kezdett hozzátettem a répákat, paprikákat, paradicsomot. A hús és a zöldségek puhulásáig főztem a levest. Kivettem ekkor a levesből a zöldségeket melyeket felkockáztam, későbbiekben beletettem vissza a levesbe. A fej hagyma már átadta a levesnek zamatát, azt viszont végleg eltávolítottam.

A többi hagymákat finomra vágtam, kis olajon megdinszteltem. Meghintettem a pirospaprikával és őrölt köménnyel fűszereztem, a kockára vágott burgonyát pirítottam rajt kevergetve, vigyázva, hogy a paprika meg ne piruljon, mert akkor keseredhet.

Kis vízzel felöntöttem, majd a leveshez kevertem. A burgonya amint félig megfőtt, a levesbe beleszaggattam a nokedlit is.

A kockázott zöldségeket legvégül a levesbe visszatettem, a vágott petrezselyemmel együtt.

Finom, laktató étel, amely egytálételként is megállja a helyét!

Jó étvágyat!

2016. január 22., péntek

Borscs leves

Mit eszik a magyar? Jelen esetben orosz ételt!
  Borscs leves



Hozzávalók:

  • 40 dkg marha lábszár
  • 30-40 dkg marha csont
  • 4 ökölnyi cékla
  • 2 db sárgarépa
  • 1 db petrezselyemgyökér
  • 1 db zellergyökér
  • 3 fej vöröshagyma
  • 1 babérlevél
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 dl paradicsompüré
  • 3-4 evőkanálnyi olaj
  • 1-2 evőkanálnyi ecet
  • 2 dl tejföl
  • 1 evőkanálnyi liszt
  • őrölt bors

A húst csonttal felraktam főni kb. 2 L vízbe. Amint felforrt habját lemertem, sóztam, borsoztam, és egy tisztított hagymát egészben, plusz babérlevelet hozzátettem. Lassú tűzön a hús puhulásáig főztem.
A céklát kisebb hasábokra vágtam és kevés olajon egy másik edényben felraktam kissé pirítani. Sóztam, borsoztam, ecettel meglocsoltam, majd lefedve lassan puhára pároltam.
A répákat ( sárgarépát és a petrezselyem és zeller gyökereket) tisztítás után felvágtam keskeny hasábokra. Hagymát is felvágtam és a káposztát is felszeltem. Kis olajon egy nagyobb fazékban megpirítottam a 2 fej hagymát, majd a répákat és a káposztát is hozzátéve egybe pirítottam. Közben sóztam, borsoztam, lefedve lassú tűzön puhára pároltam. Szükség esetén az elpárolgott folyadékot a levessel pótoltam.

Összeállítás:
A káposztához hozzáöntöttem a céklát és a leszűrt húslével összefőztem.
A levesből maradt húst felkockáztam és a leveshez adtam.

Szükségesen még után fűszereztem.
A tejfölt lisztel kikevertem és a leveshez szűrtem, kevertem.

Finom, laktató étel. Érdemes kipróbálni! :)

Jó étvágyat!

2016. január 16., szombat

Csirkecombok póréhagymamártásban Szakter módra

A mai nap az egyszerűség jegyében zajlott......

Csirkecombok póréhagymamártásban Szakter módra



Hozzávalók:

  • 1 kg csirkecomb
  • bors
  • 2 evőkanálnyi libazsír (vagy egyéb zsiradék)
  • 1 szál póréhagyma
  • 2 dl sűrű tejföl
A combokat tisztítás után a felhevített zsiradékon mindkét oldalukon megpirítottam hirtelen.

Felöntöttem 2 dl vízzel és fedő alatt puhára pároltam, közben sóztam borsoztam.
Amint elfőtte a levét és a hús is puhult, a felkarikázott póréhagymát ráhalmoztam, majd átforgattam a hússal, 1-2 percet lefedve együtt pároltam.

Közben a tejfölt egy kis húslével melegítve kikevertem és a húsra öntöttem, elkevertem, egybeforraltam.

Nem szükséges habarni, mert elég sűrű, de ha szükséges étkezési keményítővel sűríthető.

Kifőtt tésztával, spagettivel tálaltam.
Nagyon finom, ízletes! :)

Jó étvágyat!

2016. január 13., szerda

Full sajtos pogácsa Jutka konyhájából

Full sajtos pogácsa Jutka konyhájából


Hozzávalók:
  • 1 kg liszt + - 20 dkg
  • 2 kanálnyi zsír
  • 1 tubus füstölt székely sajtkrém
  • 2 tojás
  • 3 dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • 2 evőkanálnyi tejföl
  • 1 kávéskanál cukor
  • 1 csapott evőkanál só
  • 40 dkg Trappista sajt
  • 10 dkg füstölt sajt

Az élesztőt 2 dl langyos tejben, amelyben előtte a cukrot feloldottam, felfuttattam. Akkor jó, ha az élesztő feljő, felhabzik a tej tetején. 1 kg lisztet kelesztőtálba tettem, és ráöntjük az élesztős tejet, hozzáütöttem 1 tojást, sóztam. Gyúrni kezdtem, és addig dolgoztam, míg rugalmas tésztát nem kaptam, közben hozzátettem a fellangyosított zsírt. Tovább gyúrtam, míg kezemtől és a táltól el nem vált! Ha szükséges tejet, illetve lisztet adhatunk hozzá! Lefedtem, és kb. 30 percig langyos helyen kelesztettem, mikor duplájára nőtt, nyújtottam!
0,5-0,8 cm vastagságúra nyújtottam, a sajtkrémmel és kis zsírral megkentem a tésztát, ráreszeltem a sajtok felét.
A hajtogatás hasonló a vajastészta hajtogatásához!





Végső nyújtásnál a tészta vastagság szaggatás előtt 1,5-2 cm. A felületét késsel keresztesen többször megvagdostam, és szaggattam, sütőpappírral bélelt sütőlapra helyeztem őket.
Egy tojást csipet sóval és ici-pici őrölt paprikával összekeverem, megkentem a pogik tetejét. A sajtok másik felét is lereszeltem, ezzel meghintettem a pogik tetejét, majd be az előmelegített sütőben 180 C°-n, 20-25 perc alatt, készre, pirosra sütöttem.
 




Nagyon finom "volt", pillanatok alatt elfogyott! ;)

Jó étvágyat!


2016. január 9., szombat

Zöldséges csirkeszív csorba kelkáposztával

Zöldséges csirkeszív csorba kelkáposztával



Hozzávalók:

  • 40 dkg csirkeszív
  • 3 szál sárgarépa
  • 1 nagy petrezselyemgyökér
  • 2-3 szál lestyán
  • 3 fej vöröshagyma
  • 1 kisebb zellergumó
  • fél fej kelkáposzta
  • 1 kisebb csípős paprika
  • fél paradicsom vagy egy kisebb
  • 3-4 L víz
  • 1 teáskanál őrölt borsikafű
  • őrölt bors
  • kukorica savanyító vagy ecet, esetleg korpacibere
  • 2 dl tejföl vagy joghurt
  • 2 tojás sárga
  • 1 evőkanál liszt

A szívet mosás után feltettem főni, elméletileg úgy jártam el, mint húsleves készítés esetén.
Amint felfőtt, a habját lemertem, majd csendesítettem, sóztam, borsoztam, lassú tűzön gyöngyözve, lefedve pároltam.
Közben a zöldségeket tisztítás után felkockáztam, a kelkáposztát felszeltem és a többi hozzávalót is elkészítettem.
20 perc párolás után a felkockázott zöldségeket, hagymát hozzáadtam a leveshez, a fűszerekkel együtt és továbbra is lefedve párolva tovább.
Egy óra elteltével a kelkáposztát is hozzátettem. Kóstolgattam, tovább fűszereztem.
15 perc főzés után elkészítettem a habarást, a tojás és a tejföl liszt keverékével. Kis levessel melegítve hozzátöltöttem kevergetve a leveshez.
Savanyítottam és újraízleltem. Pár percet még főztem és lehúztam a lángról.
Így magában még egy órát hagytam, hogy érjenek össze az ízek.
Finom, selymes levest kaptam, amelyet jó étvággyal fogyasztott a család!
Csak ajánlani tudom!

Jó étvágyat!




2016. január 8., péntek

Gyömbéres narancsdzsem

Igazi téli finomság, most tényleg itt az ideje az elkészítésének!
Gyömbéres narancsdzsem


Hozzávalók:

  • 4 kg narancs
  • 120 dkg cukor
  • 1 teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 citrom leve
A narancsokat alaposan megmostam. Meghámoztam és megszabadítottam a héjától és a húsától is a fehér részeket, mert az keseredést okoz. A héjt forró vízben cserélve közben, kétszer átöblítettem.
A húsát feldaraboltam és a cukorral, a citrom levével feltettem főni egy vastagabb aljú edényben.
Odafigyelve gyakori kavarás mellett főztem kb. 30 percig. Akkor összeturmixoltam, pépesítettem és hozzákevertem a felcsíkozott, szálkázott narancshéjat, ettől lesz illatos és pikáns az íze, majd a gyömbért. Tovább főztem kavarás mellett 20 percig.
Előforrázott üvegecskékbe töltöttem, majd száraz dunsztba raktam. Kihűlve a helyére, hideg kamrába tettem. 
Tökéletes pirítóssal, friss kenyérrel!
Megbontás után hűtőben tárolandó!

Jó étvágyat!

Különleges téli vitamin rakottas

Különleges téli vitamin rakottas


Hozzávalók:
  • 30 dkg pulyka combfilé
  • 3 tojásnyi libazsír tepertővel
  • 6 fej vöröshagyma
  • 2 db közepes cukkini
  • 1 db kaliforniai paprika
  • 1 db csípős hegyes paprika
  • 1 nagyobb sárgarépa
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy paradicsom
  • 2 dl paradicsompüré
  • őrült bors
  • 0,5 kg csigatészta
Besamel jellegű sajtos mártás:
  • 5 dkg vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 dl tejföl
  • 1-1,5 dl tej
  • 5 dkg sajt
  • csipet bazsalikom
A libazsíron a tepertővel együtt a felkockázott-csíkozott húst megpirítottam, majd kivettem a serpenyőből. 

A maradék zsiradékon a tisztított felkarikázott hagymát is megpirítottam. 

Kimertem a serpenyőből azt is és félreraktam. A sárgarépát meghámoztam és daraboltam, csíkoztam. A paprikákat szintén. Egybe pirítottam, de csak addig míg ropogósak maradtak. 

Előzőleg a cukkinit felkarikáztam és besóztam, a paprika után a serpenyőben azt is átpirítottam. 

A húst és a zöldségeket egybeöntöttem és egybepirítottam de csak rövid ideig, az ízek zamatok keveredése miatt. Ekkor sóztam és borsoztam is, reszelt fokhagymával ízesítettem.

A tésztát sós víznem kifőztem, majd leszűrtem.
A sütőtálam alján elterítettem. Rajt eloszlattam a zöldséges ragut.
Felszeleteltem a paradicsomot, tetejére rárakosgattam.
Paradicsompürével meglocsoltam.

A serpenyőben a maradék szafton a vajat felolvasztottam lisztel tejjel és tejföllel mártást készítettem, amelyben elkevertem a reszelt sajtot.
A rakottasom tetején eloszlattam a sűrű mártást, bazsalikommal meghintettem és előmelegített sütőben 175 C°-n 45 perc alatt pirosra sütöttem.



Tökéletes egytálétel. Zöldséges, húsos, ízletes, laktató és finom!

Jó étvágyat!



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...