2016. május 30., hétfő

Tört paszuly, törtbab

Erdélyi szálak lévén elv, hogy ételeimben is megnyilvánulnak az erélyi ízek, zamatok.

Tört paszuly, törtbab


Hozzávalók:
  • 0,5 kg fehér bab
  • 4 fej vöröshagyma
  • 3-4 evőkanálnyi olaj, vagy zsír
  • bors
  • 2 db babérlevél
  • 1 teáskanál őrölt pirospaprika
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csapott kanál liszt

A babot 4-6 óra áztatás után friss vízzel felraktam főni. Sóztam borsoztam a főzővizet, hozzádobtam egy fej félbevágott vöröshagymát és a babérleveleket. Puhára főztem.

Kivettem a babérlevelet és a babot a hagymával kis lével leturmixoltam.(szitán is át lehet törni) Majd felraktam ismét főni, a maradék lével. Világos rántást készítettem 2 evőkanálnyi olajjal és egy csapott evőkanálnyi liszttel, amelybe a fokhagyma gerezdeket belezúztam. Felöntöttem kis hideg vízzel és besűrítettem a babot.

A pürének sűrűnek, krémesnek kell lennie, szükség esetén vízzel hígítható, illetve főzéssel sűríthető.
A maradék három hagymát finomra vágva olajon üvegesre pirítottam, végül hozzákevertem a paprikát. Ezzel locsoltam meg tálaláskor a pürét.
Vegák is fogyaszthatják, de sült hússal-kolbásszal húsevőknek is egy laktató étel és persze friss ropogós házikenyérrel.

Jó étvágyat!



2016. május 29., vasárnap

Sertés csülök és báránycomb egybesütve

Gyönyörű friss báránycombot kaptam és úgy döntöttem csülökkel együtt kiadós ételt készítek a családnak. Bárányt és sertést együtt? Igen! Miért ne!? Tudom-tudom, sokan szentségtörésnek tartják, de az ízek nem csorbultak és tökéletes fogás lett! 
Sertés csülök és báránycomb egybesütve



Hozzávalók:

  • 1 db báránycomb (1,2-1,5 kg)
  • 1 db sertéscsülök
  • 2 fej fokhagyma
  • 5-6 szál újhagyma
  • 2 szál rozmaring
  • őrölt bors
  • 20 dkg szalonna
  • 3 dl jó mínőségű házibor (fehér)
  • kis víz
A báránycombot tisztítás után sóztam, borsoztam. Megtűzdeltem fokhagymagerezdekkel és rozmaring ágacskákkal (friss hajtásokat használtam, azoknak is a véghajtásait, kb.2-3 cm).

A tepsibe helyeztem szépen.
A csülköt tisztítás után beirdaltam, majd bedörzsöltem sóval-borssal, a comb mellé helyeztem.
Körbe raktam újhagymával, maradék fokhagymagerezdekkel.

A szalonnát felszeltem és bevagdostam mint kakastaréjt, megpirítottam-kisütöttem a zsírját.
A sült szalonnát kiszedtem, félreraktam, tálalásnál jól jön.

A zsírt, amely még forró, meglocsoltam vele a húsokat.

Előmelegített sütőbe toltam 180 C°-n 1 órára. Majd bort öntöttem alá és rá és további 1 órát sütöttem de már lefedve alufóliával. Az idő leteltével ellenőriztem a hús puhaságát és meglocsoltam a húslével. A két húsnak együtt 2,5 óra kellett a puhulásig. Levéve róla a fóliát további fél órát sütöttem. (A húslé ha elfőtt borral vagy vízzel pótolható)
Puha, foszlós illatos-zamatos húsokat kaptam. 
Lila-hagymás burgonyasalátával tálaltam, gyorsan elfogyott, pedig azt hittem, hogy jut másnapra is belőle......


Jó étvágyat!



Fantasztikus epres édesség Jutka konyhájából

Eperszezon, kellemes meleg és egy kihagyhatatlan hűsítő finomság. Sütés nélkül, gyorsan, mennyei ízekkel.

Fantasztikus epres édesség Jutka konyhájából



Hozzávalók:

  • 4 dl tejföl (12%-os)
  • 2 db vaníliás cukor
  • 16 evőkanál cukor + 2 evőkanál
  • 0,5 l Hulala tejszín
  • 1 citrom leve
  • 1 kg friss eper
  • két csomag babapiskóta
A tejszínt felvertem kemény habbá.
A tejfölt vaníliás cukorral, a citrom levével és a 16 evőkanálnyi cukorral kikevertem.
Az epert pár szép szem kivételével leturmixoltam két kanál cukorral.
A tejszínt és a tejfölös krémet egybeforgattam fakanállal.


A babapiskótát beleforgattam az eperszószba és szépen egy nagyobb üvegtálba behelyezgettem sorban. A tetejét megkentem a habbal és újrakezdtem. 


Epeszószos babapiskóta és újra hab, míg az edény meg nem telt. Végül hab és teteje eperszemekkel díszítve.

Két óra hűtés után fogyasztható, de előző este elkészítve másnapra hűsítő nyári csemegét kapunk, finoman egybeérve, kényeztetve a családot!
Ez az adag 10-12 ember bőséges desszertje!

Jó nassolást!


2016. május 5., csütörtök

Húsos palacsinta tavaszi zöldségekkel

Húsos palacsinta tavaszi zöldségekkel


Hozzávalók:
  • 12 db palacsinta
  • 20 dkg darált hús
  • 1 dl olaj
  • 5 dkg vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2,5 dl tej
  • csipet szerecsendió
  • 2 dl tejföl
  • 1 tojás
  • őrölt bors
  • marék zöldspárga
  • 1 csokor zöldhagyma
  • 20 dkg bacon szalonna
  • 20 dkg sajt


Palacsintákat kisütöttem, a hagyományos módon, félreraktam felhasználásig.
Kis olajon az újhagymák fehér részét, amit előzőleg felkarikáztam, megpirítottam a bakon kockákkal együtt, majd hozzátettem a darált húst és egybepirítottam. Sóztam-borsoztam ízlés szerint.
A vajjal, lisztel, tejjel kis szerecsendióval besamelt készítettem. Hozzávágtam a hagyma-zöld felét. A spárgát 2 cm darabokra vágtam és lobogó sós vízben 1 perc alatt megblansíroztam. Leszűrve a besamelbe kevertem. A mártásba még a tejfölt is hozzáadtam. Felét a húsos raguhoz öntöttem és elvegyítettem.

A palacsintákat egyenként megtöltöttem a húsos töltelékkel és tűzálló tálba raktam őket.

A mártás megmaradt feléhez egy tojást ütöttem, vegyítettem és elterítettem a palacsinták tetején.
Megszórtam kockázott baconnel és a maradék felvágott zöldhagyma-zölddel, végül reszelt sajttal.
Előmelegített sütőben 180 C°-n 40 perc alatt megpirítottam.

Tökéletes egytálétel, vacsora vagy ebéd. Csak ajánlani tudom!

Jó étvágyat!

2016. május 3., kedd

Serpenyős tarja tavasziasan

Estebéd a családnak szeretettel :)

Serpenyős tarja tavasziasan


Hozzávalók:

  • 1,5 kg szeletelt tarja
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanálnyi mustár
  • 1 kávéskanálnyi őrölt bors
  • 1/2 kávéskanálnyi őrölt vagy zúzott kömény
  • 1/2 kávéskanálnyi őrölt pirospaprika
  • kis őrölt csili
  • 2 evőkanálnyi szójaszósz
  • 1 dl olaj
A hagymákat lezúztam-reszeltem, többi fűszerrel, összetevővel kikavartam és ebbe a szelet húsokat, melyeket előzőleg kicsit kiklopfoltam, bepácoltam 1-2 órára.
Grill serpenyőn  (jelen esetben) kisütöttem őket.


Salátával, tavaszi zöldségekkel tálaltam és persze finom puha friss kenyérrel.

Jó étvágyat!

2016. május 2., hétfő

Alma prósza

Tavasz van, de még mindig a kamrában hempereg pár darab fonnyadt alma. No sebaj! Asztalra kerültök estére! :)

Alma prósza



Hozzávalók:
  • 5-6 közepes alma
  • 2,5 dl kefir (aludt tej)
  • 6-7 evőkanál liszt
  • 3 tojás
  • 1 csipet só
  • 2 evőkanálnyi zsír a sütéshez (vagy olaj)
  • pár csepp vanília aroma
  • 1 evőkanálnyi cukor
  • porcukor a szóráshoz

Lényegében a zalai prósza egy édes változata ez az étel. Gyors egyszerű finom.
Az almát meghámoztam, nagy lyukú reszelőn lereszelem, hozzátettem a felütött tojásokat, a sót, kefirt, lisztet, vanília aromát, cukrot és összekeverem.
Felforrósított, zsiradékkal megkent serpenyőben pirosra sütöttem.
Porcukorral meghintve tálaltam.

Vigyázat! Gyorsan fogy! :)

Jó étvágyat!

2016. május 1., vasárnap

Sajtkrémes fűszeres csirkecombok újhagymával

Anyák napján a család megérdemli a finom ételt. Egy anyának a legfőbb öröm, ha látja az elégedett arcokat, mosolygó szemeket! :)

Sajtkrémes fűszeres csirkecombok újhagymával


Hozzávalók:

  • 1,5 kg csirkecomb (alsó-felső)
  • 1/2 kávéskanál őrölt fehér bors
  • 1/2 kávéskanál őrölt kömény
  • 2-3 szál rozmaring
  • 1 evőkanál mustár
  • 2 dl tejföl
  • 2 dl sajtkrém
  • 1 csokor újhagyma

A csirkecombokat mosás -tisztítás után besóztam, félreraktam.
A tejfölt sajtkrémmel és fűszerekkel összekevertem abban a sütésálló tálban, amelyben a combokat kisütöttem végül. A csirkecombokat beleforgattam, megszórtam az összevágott hagymával, majd előmelegített sütőben 175 C°-n 40 percig lefedve sütöttem, pároltam.

Az idő leteltével levettem a tetőt és még további 20-25 percig sütöttem.
finom omlós húst kaptam végeredményül, selymes szafttal. Burgonyapürével és friss salátával tálaltam!

Jó étvágyat!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...